Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy rendőr dandártábornok. Érdekes, de legalább is érdes ember volt. Beosztását tekintve egy nagyon kis ország nagyon nagy nagy fővárosában székelt, mint fő-fő kapitány. Sokan nem szerették ugyan, de azt azért még a legádázabb ellensége is elismerte, persze nagyon halkan a háta megett, hogy ő egy igazi rendőr. Aki nem volt annyira ádáz ellensége, az pedig azt tartotta róla, hogy ő aztán rendőr a javából. Azt már mondani sem merem, még mint MAREVI sem, hogy mit mondtak róla azok, akik szerették, pedig bármilyen hihetetlen, voltak a büdös, nagy metropolisban (ezt szó szerint kell érteni)  ilyenek is szép számmal.

 

Tábornokunk aztán kitalált valamit, amit úgy neveztek, hogy "Látható rendőrség". Én magam, mint abszolut hozzá nem értő városi polgár (laicus maximus) ezt úgy érzékeltem, hogy kimentem a kis páromért egy nagy pályaudvarra, ahová főleg napkeletről érkeztek a lokomotívusok a gördülőanyaggal, így aztán e furcsa helyet a kis ország mély filozófiával ihletett vaspálya szaktudorai értelem szerűen Nyugati Pályaudvarnak körösztölték el, valamikor a régmúltban. Naszóval tehát ott találtam szemben magam a "Látható rendőrséggel". Az állomás összes gyanús egzisztenciája, már aki még merészelt ott maradni, mély undorral és sötéten hallgatva szemlélte a tisztes rendőri jelenlétet, amely nem egy, nem két, hanem több, sőt tucatnyi békésen sétálgató és unalmában sűrűn igazoltató setétkék gúnyát viselő, szolíd fegyverzettel bíró, többnyire "Police" reklámfeliratos dzsekit viselő úrban nyilvánult meg.

 

Peckesen sétálgattam fel s alá, biztonságban éreztem magam, mint ama kis rajzfilm-beli egér, akinek bullmastiff haverja oldalán lehetősége nyílt kaján arccal végigmérni azt a tetves macskát, akitől eddig folyton-folyvást csak rettegett és aki az ötvennyolc kilós kutya jelenlétében meglepően udvarias volt a kisegérrel szemben.  Nem rettegtem tehát, bár bullmastiff haveromat nem láttam, de a készenléti egységek jelenléte nem túlzás, minimum felért vele. Mégegyszer mondom, peckesen és biztonságérzettől kipirosult fülekkel sétafikáltam a pályaudvar hideg és büdös aszfaltján, hátamban a "Látható rendőrség" alakulataival, szemközt az időközben inaktívvá vált, riadtan meghunyászkodó zsebtolvajokkal, kéregetőkkel, illegális pénzváltókkal, idős emberekkel kikezdő, olykor erőszakoskodó kopasz kétajtós szekrényekkel. (A cigánybűnözőket megint nem  említem, tekintve, hogy azok nemhogy nem léteznek, de sohasem léteztek, csak azok a "rohadtrasszistaszélsőjobbboldalifasiszta" egyének piszkos gondolati termékei, sőt salakanyaga, bélsara, agysara stb.)  Nyugodtan, gondtalanul vártam tehát a kis ország nagy vasútjára, hiszen alig másfél órát késett még akkor a divatosan "Intercity"-nek becézett, rozsdás mozdony vontatta,  nyíregyházi  koszos személyvonat szinvonalú gördülőanyag. Szóval fiatal volt az idő. Rég volt, szép volt, talán igaz sem volt...

 

A minap aztán ismét ott jártam, ama bizonyos büdös aszfalton, ami azóta még büdösebb lett, hála hontalan honfitársaink elégséges, sőt kiváló veseműködésének. Ez a nyugati azonban már nem a régi. A rendőrség láthatatlanná vált. Feltehetően ez a változat a korszerűbb, de legalább is olcsóbb. Mármint a láthatatlan rendőrség.

 

Sajnos nem tudok ángliusul, meg persze arabusul sem.Azt mondták a régiek, hogy aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul, milyen igaz. Én sem tudok ángliusul, nem is beszélek hát ángliusul, meg amerikaiul sem. Lehet, ha tudnék, divatosabb vónék, mint így tudatlanul, azt írnám, hogy "Police Invisible" vagy valami ilyesfélét. Nesze nektek, Police Invisible, pont. A kétes egzisztenciák (nem cigánybűnözők, mer'hogy ilyenek nem léteznek!) szép csendben és nagy megelégedéssel visszaszoktak a rendőrmentes peronokra. Őket ugyanis nem tiltották be, mer'hogy nem viselnek egyforma ruhát, legalább is nem oly mélyen feketét, mint például a M....r  G...a. Leírni sem merem a nevüket, nehogy bűnbe essek, mint látens támogató! Noha demokrácia van, vagy mi, meg a szólás szabadsága című műsor is van a tévében, de azért az emberfia jobb, ha óvatos!

 

Így volt. Így lett tehát csendben, de nem észrevétlen a "Látható rendőrségből" láthatatlan rendőrség, azaz "Police Invisible" az én átok rossz ánglius közelítésemmel. Ezekkel a szomorú,  hiányérzettel átitatott gondolatokkall zárom megemlékezésemet az immáron néhai előnevet viselő "Látható rendőrség" egykor büszke csapatainak már csak háttértárolóimon derengő emlékképeiről. Egyben Arany János sorait kérem kölcsön, talán pontatlanul és pongyolán idézve jóval több, mint negyven évem  távlatából, remélve, hogy nem kéri vissza:

 

"Emléke sír a lanton még

No, halld meg Edwárd,

Neved ki diccsel ejtené,

Nem él oly walesi bárd..."

 

 Ja, hogy ki ez az Edwárd, azt nem tudom, egy biztos, hogy nem az a kegyetlen ánglius király, mert az szegény mit tehetne arról, hogy Hunniában büdös az aszfalt? Nem beszélve egyebekről...

 

Dr. Essel

MAREVI