Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

 

Véget értek a nyári, nyárutói szabadságok. A sohasem felejthető júliusi tragédiát újabbak és újabbak követték. Gyilkosság, baleseti haláleset, majd egy öngyilkosságnak tűnő furcsa, de mindenképpen tragikus eset. Felsorolni is nehéz, de valahogy túl sok ez most egyszerre. Látszólag persze egymástól eltérő, egymással összefüggést semmiképpen sem mutató történések. Egy valami azonban sajnos közös mindegyikben:

magyar rendőröktől búcsúzunk,

akik életük teljében, nem túlzás talán, virágában, végső soron megmagyarázhatatlanul, értetlenül és értelmetlenül haltak meg. Most már négyüket gyászoljuk. A fájdalom, amit a hozzátartozók és a jóbarátok éreznek, az valami  rettenetes, reménytelenül visszafordíthatatlan. Mi sem érezhetünk másképpen. Őket sajnos nem sikerült megvédenünk.

Az egész történet azonban - mindezeken túlmenően - elgondolkoztató. Túl sok ez egyszerre, még akkor is, ha százszor visszaköszön a realitás, hogy nem lehet összefüggést találni az esetek között. Bűnügyi értelemben bizonyára nem.

A szomorúságot és a gyászt elmélyíti az a gondolat, hogy nem tudtunk és tudunk tenni semmit  ellen, a megtörtént és vissza nem fordítható borzalom ellen. Megtörtént és visszafordíthatatlan, mindazonáltal elgondolkoztató. Mi történik itt voltaképpen? Már megint egy új magyar negatív és szomorú rekord az Európai Unióban? Hol, melyik nemzet vesztett el ennyi rendőrt ilyen rövid idő alatt?  Mi már mindenben lemaradunk a többiektől? Úgy tűnik, sajnos ebben is. Nem tudjuk megóvni azokat, akik ránk vigyáznak.

Egy alapvetően abszurdnak és vidámnak induló honlapnak gyászhírektől kell elsötétülni? Bizonyos értelemben végül is, - mentesen minden vidámságtól -  az abszurditáson nem esik csorba. Az ugyanis meglehetősen abszurdnak tűnő helyzet, hogy ennyi emberünket veszítettünk el ilyen rövid idő alatt. Abszurd még a gondolat is, hogy akár új rovatot nyithatnánk, az események elképesztően gyors ismétlődése miatt. Ez lehetne a "Magyar Rendőrök Temetője".

Ez egy olyan új temető, amit szeretnénk rögtön a megnyitása után bezárni, méghozzá hosszú időre. Ne legyen rá szükség. Ha nem is soha többé, de lehetőleg hosszú, nagyon hosszú ideig ne kelljen temetést, - ha még képletes temetés is  -  tartani ebben a virtuális sírkertben. Ne veszítsük el most már értelmetlenül és túl korán  további embereinket, - viszatérve a legelső bejegyzések szóhasználatához -  alappilléreinket, akik nélkül a nemzet nem lehet állékony, stabil és szilárd.

A számonkérések világát és idejét éljük ugyan, de a kicsi és gyenge nem tud számonkérni. A kicsi és gyenge csak kérdez, azt is csak nagyon-nagyon halkan:

"Tessék mondani, ugye már nem kell egyhamar újabb sírhelyeket ásni, netán újabb parcellákat nyitni a "Magyar Rendőrök Temetőjében"? 

 

 Majd végül elindulunk hát lassan, hogy gyertyákat, mécseseket gyújtsunk mi is a ma még  szinte észrevehetetlenül, de biztosan közeledő Halottak Napjára a Magyar Rendőrök Temetőjében, az idő előtt elhunyt  Magyar Rendőrök örök tiszteletére.

 

MAREVI

 

 

Kép

 

 

 

 

 

 

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++